Nona Ciobanu

Aki elzárja az éjszakát

Dráma

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

A történet szereplői a volt náci tiszt, és a nő, egy koncentrációs láger egykori foglya. Kettejük viszonya a lágerben, nemi erőszakkal kezdődött. Később, 13 évvel a háború után, véletlenül újra találkoznak Bécsben. Max és Hanna, Liliana Cavani 1974-ben forgatott Az éjszakai portás című filmjének két főszereplője saját sötét sorsukba és a történelem börtönébe vannak bezárva. Ezen a börtönön kívül nem tudnak, vagy nem is akarnak egyetlen lépést sem tenni. Mindkettőnek szüksége van arra, hogy a múltat felelevenítse, hogy megtisztítsa, megértse és megbüntesse önmagát és a másikat. Ennek érdekében szembe kell szállniuk önnön természetükkel, a sorsukkal, de a másik féllel is. Mindketten elfogadják azt, hogy a világot a másik szemével látva azt kizárólag a kettejük világának tekintik. Dinamikus viszony fejlődik ki köztük, az áldozat és az elnyomó viszonya, melynek megváltozásában mindketten aktív szerepet játszanak.
Az elnyomás és az alávetettség, az áldozat és az elnyomó közötti viszony ma is rendkívül idoszerű, megnyilvánulhat a családon belül, vagy bárhol a társadalomban. Ma is felelősek vagyunk azért, ahogyan tudomásul vesszük ezeket a visszaéléseket, és gyakran hozzájárulunk a fenntartásukhoz.

Nona Ciobanu

Előadások
FEBR.
6
K
20:00
Aki elzárja az éjszakát
Stúdió
Román és angol nyelvű feliratozással
Klubkártya kötelező
Jegyvásárlás itt
 
MÁRC.
12
H
20:00
Aki elzárja az éjszakát
Stúdió
Román és angol nyelvű feliratozással
Klubkártya kötelező
Jegyvásárlás itt
 
ÁPR.
12
Cs
20:00
Aki elzárja az éjszakát
Stúdió
Román és angol nyelvű feliratozással
Klubkártya kötelező
Jegyvásárlás itt
 
ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Nona Ciobanu

Szereplők:
Max: Viola Gábor
Hanna: Györgyjakab Enikő

Díszlet: Nona Ciobanu, Peter Košir
Jelmez, zene, fények: Nona Ciobanu
Fényképek, videofelvételek: Matjaž Wenzel
Videoprojekció: Peter Košir
Ügyelő: Györffy Zsolt

VIDEÓ GALÉRIA
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×