William Golding

A legyek ura

Túlélőjáték

Színmű

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása
Az atomháború idején iskolás fiúk egy csoportja, az őket menekítő repülőgép balesete miatt egy lakatlan szigetre vetődik. Eleinte izgalmasnak indul a felnőttek nélküli kaland: a sziget gazdagsága, a felhőtlen szabadság élménye elkápráztatja őket. Ismert társadalmi minták alapján próbálják berendezni életüket: vezért választanak, gyűléseket tartanak, feladatokat jelölnek ki egymás között. A csapat azonban elég hamar két táborra szakad. A választott vezér, Ralph a menekülés egyetlen reményét, a tűz életben tartását tartja a legfontosabbnak, míg ellenlábasa, Jack a vadászat, a hús megszerzésének rabja lesz. Mindeközben pedig úrrá lesz rajtuk a félelem, amelyet egy titokzatos Szörny felbukkanása vált ki.

Túlélőjáték tizenévesekkel a színpadon, nyugtalanító példázat arról, hogy milyenek vagyunk, milyenek lehetünk, ha...

Vidovszky György

másfél évtizednyi drámapedgógusi gyakorlattal rendelkező színházi rendező. Elsősorban olyan ifjúsági előadások kötődnek nevéhez, amelyeknek szereposztását iskolás korú, színészi képzettséggel nem rendelkező fiatalok képezik. A Tompa Miklós Társulatnál 2014-ben az egyik legnépszerűbb magyar ifjúsági regényt, A Pál utcai fiúkat állította színpadra nagy sikerrel.

Az előadás 12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Az előadás időtartama 1 óra 50 perc szünet nélkül.
Előadások
JÚN.
5
Sze
19:00
A legyek ura
Túlélőjáték
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház - Nagyterem
Jegyvásárlás itt
 
ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Vidovszky György
RALPH: Barabás Hunor
JACK: András Gedeon
RÖFI: Zelkó Barna
SIMON: Pál Mátyás Áron
SAM: Koronka Gábor
ERIC: Bíró László-Gergő
ROGER: Szabó János Szilárd
HENRY: Kilyén Dávid
MAURICE: Fazakas Mátyás
BILL: Nagy László
PERCEVAL: Jakab Dávid-Szilárd
JOHNNY: Hajducsi Márk
JAMES: Dull Bence
MARTIN: Molnár Azbé Hunor
TENGERÉSZTISZT, PILÓTA, RÖFI NAGYNÉNJE, JACK TANÁRA, A LEGYEK URA ... Ádám Kornél

Fordította: Deres Péter
Díszlettervező: Heike Vollmer
Jelmeztervező: Bocskai Gyopár
Mozgástervező, drámapedagógus: Gyevi-Bíró Eszter
Zeneszerző: Faragó Béla
Korrepetitor: Strausz Imre István
Rendezőasszisztens: Fülöp Bea
A díszlettervező asszisztense: Szabó Réka
Ügyelő: Rigmányi Lehel
Súgó: Ferenczi Kata
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×